Hugh Jackman Született: 1968. október 12. Portré A kultikus Marvel-képregény, az X-Men filmes adaptációja kapcsán figyelhetett fel a nagyérdemű egy acélkarmokkal és állatias ösztönökkel felruházott, megjelenésében a Farkasembert idéző, ám érző szívű mutánsra, Rozsomákra. Az „Evil Elvis” karakterű gonosz rockabilly fazon mögött egy meglehetősen békés, és korántsem visszataszító ember lakozik a 32 éves, ausztrál származásű színész, Hugh Jackman személyében. A sydneyi születésű Jackman – szülei öt gyermeke közül a legfiatalabb – középiskolai évei alatt szó szerint flörtölt a színházzal, mivel a szomszédos leányiskola tagjaival való ismerkedésre az egyetlen lehetőség közös előadások szervezésén keresztül nyílott. Az érettségi után a médiakarrier reményében a helyi műszaki egyetem kommunikáció szakára jelentkezett, ám a harmadik évben közbeszólt a színház. Ekkor vette fel a sima ügynek ígérkező drámakurzust, miután azonban egy Vaclav Havel-darab, a Memorandum főszerepe kapcsán azonnal hosszas monológok betanulásával szembesült, rájött, hogy keményen meg kell dolgoznia a kreditpontokért. A kezdeti nehézségek ellenére mégis érdeklődni kezdett a színjátszás iránt, olyannyira, hogy az egyetemen hátralévő két év letudtával a nagyanyjától örökölt 3500 dollárból részt vett egy igen borsos árú előkészítő kurzuson. Ezt követően pedig, miután visszautasította az Ausztráliában csúcsnézettséget produkáló tévésorozat, a korábban már Kylie Minogue, Jason Donovan és Natalie Imbruglia karrierjét is elindító Szomszédok egyik szerepét, jelentkezett a Nyugat-Ausztráliai Színművészeti Főiskolára. A Főiskolát 1994-ben végezte el, és azonnal ajánlatot kapott az ABC televíziós társaság Corelli című tévédrámájának egyik főszerepére. Az egy elítélt és egy smasszernő szerelmi kapcsolatát feldolgozó film folytatását maga a nagybetűs Élet rendezte, hiszen Jackman és filmbéli partnere, Deborra-Lee Furness alig egy év múlva összeházasodtak. Az elkövetkezendő években az énekesként is kiváló adottságokkal rendelkező Jackman elsősorban musicalekben (A Szépség és a szörnyeteg, Oklahoma, Sunset Boulevard) kamatoztatta tehetségét, rendszerint kedvező visszhanggal. Eleddig talán legjelentősebb elismerését azonban a filmvásznon, az 1999-es Erskinville Kings főszerepéért kapta, amelyért a legjobb színész kategóriájában jelölték az Ausztrál Filmintézet díjára. Az igazi áttörést azonban Bryan Singer már említett X Men – A kívülállók című filmje hozta el számára, amely sikerének eredményeképp Jackman a legnagyobb szupersztárok közé emelkedett.

Patchwork –Van Helsing   Mi a közös Draculában, Mr. Hyde-ban, a Farkasemberben és Frankenstein doktor démonában? Azon kívül, hogy egyikük sem éppen bizalomgerjesztő figura, természetesen semmi. A Múmia rendezője, Stephen Sommers szerint azonban sok minden, nem véletlen, hogy legújabb filmjében összeboronálja a díszes társaságot, akik ellen egy jóképű vámpírvadász, Van Helsing, alias Hugh Jackman veszi fel a harcot. A gyanakvó néző fejében már az első percekben szöget üt, hogy a Bram Stoker Dracula című regényéből ismert karakter, Van Helsing, hogyan üldözheti Robert Luis Stevenson hősét, Mr. Hyde-ot vagy Mary Shelley démonát, aki jó pár évtizeddel előtte vonult be az irodalom panteonjába? Legyünk elnézőek, és nevezzük a helyre kis paradoxont költői szabadságnak, ha a film jó, ezen ellentmondástól eltekintve is meg kell állja a helyét. Csakhogy nem állja. Sommers mozija akciójelenetek tömegét halmozza egymásra, egy másodpercnyi pihenőt sem engedélyez a nézőnek –a hősök fűbe, fába, bokorba belekötnek, csakhogy újabb, hosszú percekig tartó látványos csatákban feszüljenek egymásnak, felgyújtsanak és felrobbantsanak mindent, ami az útjukba kerül. Két akciójelenet között, esetleg egy-egy összecsapás közben a szereplők gyorsan felvázolják a szüzsét, hogy értsük is, amit látunk: Erdélyben Van Helsingnek Dracula gróf ellen kell felvennie a harcot, aki kis vámpírokat nemzett a világot elárasztandó. Hősünk segítségére egy helyi cigánybárónő, a dögös Kate Beckinsale siet, aki családja tradícióit folytatva, megszállottan küzd a vámpírok ellen, miközben megpróbálja Van Helsingtől megóvni a testvérét, aki a nagy kavarodásban vérfarkassá lett. Elnézve a látványos akciójelentekkel megtűzdelt, de eredeti gondolatokat, motívumokat tökéletesen nélkülöző filmet (a kis vámpírok az Alien-mozikhoz hasonlóan gubókban fejlődnek; Van Helsing egyik segítője a  James Bond filmekből ismerős Q ügynökre emlékeztet, aki mindig a legújabb technikai vívmányokkal szereli fel a hőst; a nyitó jelenet, Mr. Hyde üldözése pedig mintha egyenesen a Hulk c. moziból lenne lenyúlva), azon gondolat fogalmazódik meg bennem: hogy a láthatóan nagyvonalú költségvetést nem lehetett volna valami mívesebb, eredetibb, izgalmasabb és maradandóbb alkotásra fordítani? Merthogy ebben az összefércelt patchwork-moziban a két igencsak vonzó főszereplőn kívül semmiféle más értéket nem sikerült felfedeznem.